Beltéri ajtó pillanatok alatt megvásárolható az üzletekből, vagy az internetes webáruházakból. Természetesen a vásárlás során figyelembe kell venni a méretet, valamint, hogy milyen típusú, színű ajtóra van szüksége. Lényegesen fontos, hogy az igényeit szem előtt tartsa, mert csak így találhat rá a tökéletes ajtóra.
Beltéri ajtó kategóriában megkülönböztetjük a vákuumfóliás, festett, CPL, valamint a dekor termékeket. A vákuumfóliás ajtókról tudni kell, hogy 0,4 mm vastag műanyag fóliával vannak bevonva, ennek köszönhetően strapabíró hosszú éveken keresztül. A választékban mára már 110 féle vákuumfóliás ajtó található meg, a termékek marásmintában, üvegezésben, valamint acélcsikózásban különböznek egymástól. Az ajtó ellenáll bármilyen fizikai behatolásnak, pára és nedvesség nem tud kárt tenni benni, tisztítása pedig könnyű és egyszerű. Általában a vákuumfóliás ajtókat az építkezés vagy felújítás utolsó lépéseként szokták beszerelni.
A festett beltéri ajtók gyártása során a szakemberek gondosan oda figyelnek a csiszolásra, és a festést négyszer ismétlik meg, azért, hogy a jövőben az embereknek ne legyen gondjuk rá. Az ajtók felületéről elmondható, hogy nagy keménységű, selyemfényű, és kiváló minőségű. A festett ajtók hangszigeteltek, gumitömítéssel és minőségi vasalatokkal vannak ellátva. A CPL típusú beltéri ajtók gyártása során olyan lemezt használnak fel, amely karc-hő és vegyszerálló. Az emberek előszeretettel választják a dekorfóliás ajtókat, mert olyan mintha eredeti fából készültek volna, és barátságossá varázsolják a lakást. Minden vásárló eldöntheti, hogy a dekorfóliás ajtót üveg vagy fémcsíkkal szeretné ellátni. Ha minőségi terméket választ, akkor nem kell a javítások miatt aggódnia.