Amikor az ember szeretné, hogy a lakás, amelyben él igazán otthonos, barátságos és esztétikus legyen, miközben természetesen jól is funkcionál, fontos lehet, hogy minden apró részletre odafigyeljen. Ez a dolog egyaránt vonatkozik a bútorzatra, a falakra, a dísztárgyakra, és a nyílászárókra is. Jó, hogyha az embernek, még a vásárlás előtt van egy összképe arról, hogy milyen is lesz a lakás belső tereinek hangulata, és ehhez igazodik majd a továbbiakban.
A beltéri ajtó kiválasztása ebből a szempontból (is) nagyon lényeges lehet, mert nagyon sokat képes hozzáadni, vagy elvenni egy lakás hangulatából. Hogyha azonban tökéletesen kiegészíti azt, amit mi elterveztünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a választás sikeres volt. Bár örökérvényű szabályok itt sem léteznek, hiszen mindenki az ízléséhez mérten választja ki ezeket a dolgokat, azért van pár jó tanács, amelyekre támaszkodhatunk. A legfontosabb ilyen, hogy ha a bútor nagyon díszített, akkor lehetőleg szerezzünk be olyan beltéri ajtókat, amelyek egy kicsit semlegesebbek, mert ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a lakás túldíszített hatást kelt majd. Ugyanez érvényes fordítva is, vagyis, hogyha a bútorok semlegesek, akkor tanácsos inkább olyan ajtókat választani, amelyek egy kicsit díszesebbek, hogy ne váljanak túl egyhangúvá a belső terek.
Ezeken kívül a szempontokon kívül természetesen még vannak érvényesek, vagyis olyanok, amelyek nem az esztétikára, hanem a funkcióra vonatkoznak. Hogyha olyan a lakásunk, hogy nem fűtjük minden helyiségét, akkor jó, ha olyan ajtókat választunk, amelyek jól szigetelnek, annak érdekében, hogy ne veszítsünk majd hőt. Az ilyen ajtók több utánajárást és több anyagi rááldozást is igényelnek, viszont akkor is megéri, ha áldozunk rájuk, hiszen elengedhetetlenek a valóban megfelelő beltéri szigeteléshez.