A szalon története

A cikk elolvasása: 5 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[su_icon_text icon=”icon: clock-o” icon_size=”20″ class=”olvasasiido”]A cikk elolvasása: [est_time]

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[/su_icon_text]

Hogyan legyünk szalonképesek?

Nem szalonképes – szokták mondani a modortalan, műveletlen emberről. Aki korunkban nem szalonképes, az már-már barbárnak számít, aki nem való közösségbe. Szinte mindannyian használjuk ezt a mondást, amely áttevődött az adott ember szóhasználatára és szellemi, lelki állapotára is. 

A szólás mind a mai napig él annak ellenére, hogy a mai otthonokban már nincsenek szalonok. Talán az új milliárdosok fényűző rezidenciáin újra megjelent a kifejezés, de leginkább egyes szolgáltatók használják manapság a szalon meghatározást. Elsősorban a kozmetikusnak van szalonja, esetleg a pedikűrösnek vagy műkörmösnek – nagyjából a szépészeti szolgáltatások használják a kitételt. Vannak e mellett még olyan szervezett társas összejövetelek, amelyek meghatározott időben működnek. Ezeket szokták még elegánsan a szalon kifejezéssel illetni, s talán ez áll még legközelebb a szalon eredeti rendeltetéséhez. 

Mint látni fogjuk, a szalon évszázados történelme során alaposan megváltozott a funkciója. Természetesen nem hagyhatom ki ennek az egykor oly elegáns helyiség berendezésének bemutatását sem.   

Emancipáció és ráció

A szalon francia szó és fogadószobát jelent. Fogadószobája pedig a nemességnek, a főuraknak és persze a királynak volt. Ezekben a fogadószobákban megadott etikett alapján zajlott az élet. Egészen a 17. századig ezekben a fogadószobákban merev és hivalkodó ünnepélyesség honolt. A konvenciók és a társadalmi különbségek szabályozták a nemesség életét.

A 17. századra azonban jelentős változások mentek végbe a nyugati társadalmakban, elősorban a világhatalmi tényezőnek számító Franciaországban. Ezek a változások a polgárság előretörését hozták, melyek közül egyeseknek a vagyona még az arisztokráciát is túlszárnyalhatta. Megváltozott a közgondolkodás is és beléptünk a felvilágosodás korába, ahol már nem a vallás, hanem az ész és a ráció határozta meg a világnézetet. 

A szalon (nevezzük most már így a fogadószobát) a társasági élet központjává vált. Az első szalont Rambouillet márkinéja, Catherine de Vivonne nyitotta meg a 17. század elején. Szalonjába, a párizsi kék termébe rendszeresen meghívta korának legműveltebb embereit. Ezt a hagyományt azután lánya, Julie d’Anyennes folytatta. 

Mindjárt látunk is néhány forradalmi változást e szalonok esetében. Elsőként azonnal szembeszökő, hogy a szalonokat hölgyek nyitották meg, és ők mozgatták az ott megjelent társaságot. Ez a pillanat a női emancipáció kezdetének tekinthető. A másik feltűnő, új jelenség, hogy nem elsősorban a rang, hanem a szellemi tudás alapján választották ki a meghívottakat.     

Bútorforradalom a szalonban

A szalonokban élénk társadalmi élet folyt. Művészek, filozófusok, írók, politikusok és az arisztokrácia arra érdemes tagjai kaptak meghívót. A szalon teljesen más berendezéssel ellátott helyiség volt, mint a korábban megszokott fogadószoba. 

A hosszú időt igénylő társalgáshoz – ma úgy mondanánk, partihoz – kényelemre volt szükség. Ekkor kezdték el használni úgy a székeket, mint manapság. A szék korábban nem egyszerű ülőalkalmatosság volt, hanem a rang kifejezője. A szék joga a főúré, a családfőé volt. A királyi udvarban órákat álldogáltak korábban az udvaroncok. A szalonban azonban mindenkinek jutott ülőhely, mégpedig kényelmes karosszékek, amelyeknek az ülőkéje ki volt párnázva. A párnás széket pedig hamarosan követték a fotelok első nemzedékei.  

Ekkoriban jelent meg a kanapé is, amelyen többen ülhettek egymás mellett, és kényelmesen cseveghettek.  A szalonban sok ember jött-ment, kapcsolódott egyes társaságokhoz. A meleget és a padló védelmét a süppedős szőnyegek biztosították. A szőnyeg köztudottan keletről érkezett, csakúgy, mint például a teázás szokása. A szalonokban az étkezés korábbi módja is megváltozott, s ezzel együtt természetesen a bútorok is változtak.

Korábban bármilyen főúri összejövetel a lakomáról szólt. A szalonba azonban nem azért jártak az emberek, mert éhesek és szomjasok voltak. Igazából a beszélgetések, a társas együttlét volt a fő cél, illetve a modern gondolatok átadása, cseréje. Ehhez jobban illett a kis asztalkák bútorzata, ahol egy csésze kávé vagy tea, valamint némi aprósütemény mellett folyt az élet. Az egzotikusnak számító italokat kínai porcelánból szolgálták fel, amelyek önmagukban is díszesek voltak. Ezeket a porcelán készleteket a szalon üveges szekrényében, a vitrinben tartották. Ekkor váltak vitrinek és komódok általánosan használttá a szalonokban. Alapvető volt az a célkitűzés, hogy a szalonban könnyen mozgatható bútorok legyenek, hogy a társaság kedve szerint tudja magát a mobilizálni. Ez pedig a nehéz bútorok lecseréléséhez vezetett.  

Jellemző volt az is, hogy selyemtapétákkal borították be a szalonok falát. Elsősorban kínai támájú, vagy virágmintás tapéták környezetében fogadták a vendégeket. Az úgynevezett kínai szoba aztán annyira divatos lett, hogy a kisebb találkozókat egy időben az így berendezett helyiségben tartották. A szalonba kerültek először élő növények is, azaz a természet először kapott szerepet és új értelmezést leginkább méretes egzotikus virágok, pálmák formájában. 

Specializálódás     

A párizsi szalonok elterjedésével indult meg a specializálódás. Első körben az egyes szalonok profilja tekintetében lett szélesebb a választék akkor, amikor du Maine hercegnő kifejezetten irodalmi szalont nyitott meg fényűző kastélyában. Mások festőket, szobrászokat, filozófusokat hívtak meg. Ez volt az első differenciálódás.

A második lépésben a szalon osztotta meg magát, vagy egyszerre több specializálódott szalont nyitottak. Az urak kaptak egy szivarszobát, alias szivarszalont, ahol kényelmes fotelokban pöfékelhettek a dohányzóasztaloknál. A hölgyeknek egy teázó vagy kávézó szalonban volt lehetőségük beszélgetni. A könyvtárszobák is átalakultak, érdekes módon éppen akkor, amikor a korábbi könyvgyűjtő szenvedély kihalóban volt. Ekkor váltak olvasó- és vitaszalonná a korábbi könyvtári helyiségek. 

A szalon fogalma azután a 20. század elején a művészetekre koncentrálódott, elsősorban a képzőművészek hasonló gondolkodású tagjait tömörítve. A szalon az adott művészeti irányzat szellemi, alkotói színterévé vált. 

A szalon ma még hordozza ennek a szellemi műhelynek a fogalmát, találkozhatunk vele. Ezek azonban már olyan exkluzív helyek, ahová kizárólag a meghívottak léphetnek be – így tértünk vissza a szalon kezdeteihez. 

A szalon ugyanakkor át is lényegült. Új értelmezése szerint olyan hely lett, amely kényelmes és kellemes körülményeket biztosít azok számára, akik szépészeti szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezeknek a szalonoknak a berendezése az adott szakmához kapcsolódik, s ily módon semmi közük sincs a szellemi vagy alkotói műhelyekhez. Egyetlen módon azonban még messzebbre nyúlt vissza a francia dámák világához képest is, amennyiben a régi fogadószoba értelmezését vette magára, ahol a szépségiparos az ügyfeleit fogadja.