A cikk elolvasása: 4 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)
[su_icon_text icon=”icon: clock-o” icon_size=”20″ class=”olvasasiido”]A cikk elolvasása: [est_time]

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[/su_icon_text]

Étkezés-ergonómia – aranyszabályok a konyhában és az étkezőben

Mi is az az étkezés-ergonómia?

A konyhával valamint az étkezővel kapcsolatos anyagaimban már érintettem azok ergonomikus felépítését. Most ezt a területet kicsit precízebben is körbejárom. Elsőként fejtsük meg, hogy maga a szó mit is jelent.

Mint oly sok tudományos szavunknak, ennek is görög a gyökere. Az ergonómia az emberi munka tudománya, tana, (Ergon=munka, fáradozás; Nomos= törvény, szabály) mely a konyha esetében az ember és a technikai rendszerek kapcsolatát vizsgálja. A tudomány célja az emberi munka gazdaságos megszervezése ésszerű erőkifejtéssel. Esetünkben ez a konyha és az étkező lesz.

Kezdjük a konyhával!

A konyha valójában egy összetett munkaterület, ezért a munkafolyamatokhoz kell terveznünk az egyes blokkokat. Az első folyamat az élelem beszerzését követően annak tárolása, melyet a kamra és/vagy a hűtőszekrény fogad magába. Célszerű ezek mellé egy pultszakaszt tervezni a kipakoláshoz és az előkészítéshez. Ez követheti a mosogató, mellette egy újabb munkafelületnek kell helyet biztosítani. A főzőlap mellé ugyancsak kell egy munkalap. A sort egy toronyelem zárhatja sütővel, mikróval.

A sort egy toronyelem zárhatja sütővel, mikróval.

A munkapult ideális magassága 85-95 cm között van, a munkalap fölött 55-60 cm-t érdemes kihagyni a felső szekrényeknek, amelyeknek a mélysége ne haladja meg a 35 cm-t. Az elszívó esetében hagyjunk legalább 70 cm-t a pult és a szívófej alja között.

Ideális esetben a hűtő-mosogató-tűzhely hármasa jól elkülönül egymástól – fontos, hogy közöttük akadály nélkül lehessen mozogni.  Az az igazi, ha a tűzhely mindkét oldalára tudunk munkafelületet telepíteni. A tűzhely és a mosogató ne álljon közvetlenül fal mellett! Hagyjunk legalább 30-40 cm helyet a faltól.

A mosogató esetében az a jó, ha egyenlő távolságra helyezkedik el a hűtőtől és a főzőfelülettől, mivel főzéshez is, és az ételek előkészítéséhez is gyakran használjuk. Ügyeljünk rá, hogy ha a mosogató az ablak alatt helyezkedik el, elférjen a csaptelep az ablak nyitásakor. Nem lényegtelen a mosogató csaptelepe sem. Ne szereljünk fel olyat, amelyik mélyen belóg a mosogatótálba, mert nem fognak a tornyozott tányérok kényelmesen elférni alatta.

A mosogató esetében az a jó, ha egyenlő távolságra helyezkedik el a hűtőtől és a főzőfelülettől

Az evőeszközöket, tányérokat a mosogató közelében helyezzük el, míg az edényeket, fazekakat a tűzhely környékén.  Fontos jól átgondolni, hogy merre nyíljanak a bútorok és a hűtő ajtói. Az a jó, ha a hűtő mellett is el tudunk helyezni egy lerakó felületet. Néhány teljesen kihúzható fiók elhelyezése nagy segítség lehet a nehezen hozzáférhető hátsó helyek maximális kihasználásához és könnyebb áttekintéséhez.

Mire ügyeljünk az étkezővel kapcsolatban?

Amikor az étkezőnket tervezzük, arra kell odafigyelnünk, ne csak a kijelölt bútorok, azaz az asztal és a székek férjenek el az adott térben, hanem hagyjunk teret a körbejárásra, és a kényelmes leülésre is.

Mire ügyeljünk az étkezővel kapcsolatban?

Az asztalnál minden egyes személy számára hagynunk kell legalább egy 30 cm sugarú félkört, mert ez az a méret, ahol még kényelmesen tud étkezni. A székek kihúzásához a faltól 90 cm távolságot hagyjunk minden irányba, ha a székek mögött közlekedni fogunk, akkor 120 cm-re van szükségünk.

Lássuk, melyek az ideális méretek egy téglalap alakú asztal esetében az étkező személyek számához viszonyítva! Négy személy + 2 asztalfő esetében 160×80-100 cm legyen az asztallap. Hat személy+2 asztalfőnél 180×80-100 cm. Nyolc személy esetében már 240×80-100 cm szükséges, míg 10 személynél 300×80-100 cm, természetesen az asztalfőkkel kiegészítve. Kör vagy ovális asztalnál az ideális méretek: 110 cm 4 személy, 120 cm 5 személy.

az ideális méretek egy téglalap alakú asztal esetében az étkező személyek számához viszonyítva

Amennyiben a sztenderd étkezési számot csak alkalmanként növeli meg néhány vendég, érdemes egy kihúzhatós, azaz bővíthető asztalt vásárolni! Az étkezőszékek esetében a kényelmesség és a megfelelő könyökmagasság mellett fontos szempont a huzat anyag. Lehetőleg könnyen és gyorsan takarítható huzatú székeket válasszunk az esetlegesen lecsöpögő szaftok miatt.

Lehetőleg könnyen és gyorsan takarítható huzatú székeket válasszunk

Mesterkedjünk a fénnyel is!

A konyhában mindenképpen több fényforrással kell számolnunk! Szükségünk lesz egy nagy központi fényforrásra, valamint a fontosabb munkaterületek fölé fókuszált fényeket érdemes telepíteni. Az étkezőben célszerű indirekt világítású csillárt helyezni, ami azt jelenti, hogy a fény a fényforrásból nem közvetlenül direkt világítja meg az asztalt, hanem a plafonról visszaverődő fény világít.  Válasszunk minden esetben meleg fényeket, amelyek nemcsak a szemünket pihentetik, de jó étvágyfokozó hatása is van.

nyito-lefele-nyil-bibor