A cikk elolvasása: 4 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)
[su_icon_text icon=”icon: clock-o” icon_size=”20″ class=”olvasasiido”]A cikk elolvasása: [est_time]

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[/su_icon_text]

Fürdőszoba 2022 -bemutatkoznak az új dizájnok és modellek.

Bemutatkoznak az új dizájnok és modellek

A nagy gyártók minden év végén, vagy az adott esztendő elején bemutatják kollekciójukat egy nagyvásár keretében. Ez még a járványtól sújtott időszakban sem szokott elmaradni. Január végén a BOK-ban meg is tartották rendezvényüket a fürdőszobai és otthoni wellness termékekkel foglalkozó cégek.

A cikk ugyan még az esemény előtt készült, de a bennfentesek információi alapján már körvonalazódik, hogy milyen irányvonalakat követhetünk a trendi, szép és tökéletes fürdőszoba kialakításában. A kiállítók már több helyen is bemutatkoztak és katalógusaik is nyilvánosságra kerültek, ezért nem fogunk mellélőni, ha már a budapesti kiállítás előtt felmérjük a terepet.      

Csempe versus valami más

Az már első látásra is elmondható, hogy a burkolatok kerültek fókuszpontba. Igazából azt láthatjuk, hogy összecsap a hagyományos és az innovatív, mégpedig a természetesség jegyében. 

Hogy érthető legyen a dolog: a csempegyártók szembe találták magukat a speciális burkolóanyagokat forgalmazók seregével, így a trendben két élesen elhatárolható szegmens alakult ki. 

A tetőtérben fürdőszoba is kialakítható. Előzzük meg a fürdőszobai baleseteket.

A csempegyártók igyekeznek a természetes színekkel és az ebbe a technikába bevonható anyagokkal – elsősorban a márvánnyal és a kővel – piacot szerezni, míg a másik oldal olyan anyagokkal jelentkezik, mint a vízálló fa, tapéta, matrica, és ezekhez speciális dekorációs elemeket is kínálnak.   

Különleges burkolatok

Előzzük be a csempéket, és nézzük meg, milyen speciális burkolóanyagokat tehetünk fel a fürdőszobába. A legizgalmasabb talán az ásványkompozit SPC melegburkolat, amit tehetünk a padlóra és a falra egyaránt. Hihetetlenül könnyen rakható, bármilyen színben és mintában elérhető, és szinte semmilyen kosszal nem jár. Ráadásul a természetes fára emlékezetető elemekkel is dolgozhatunk a fürdőben.

A természetesség továbbra is alapvető eleme a lakberendezési trendeknek, ezért nem meglepő, hogy a vízálló faalapanyagú melegburkolatok iránt is egyre nagyobb a kereslet. A faburkolat puha, meleg és természetes érzést közvetít, nagyon szép enteriőrök alakíthatóak ki a fa és az SPC kombinációjával, de faburkolat akár a padlóra is kerülhet. A vízálló fából készült fürdőszobai bútorok pedig megfelelő és burjánzó szobanövényekkel valóságos kis oázist teremtenek a lakásban. 

SPC padló a fürdőszobában.

SPC padló. Forrás: Pinterest

Persze nem mindenkinek van lehetősége a teljes felújításra a fürdőszobában. Hogy mégis fel tudjuk frissíteni ezt a helyiséget, arról a speciális matricák gondoskodnak, amelyeket különösebb nehézség nélkül rakhatunk fel a csempére is akár. Most az a trend, hogy ezek a matricák valamilyen szép képpé állnak össze, így a falra egy látványos és tűéles fotót, festményt, természeti részletet helyezhetünk el. 

A kellemes hangulathoz az olyan installációk is hozzásegíthetnek, amelyeket vékony paneleken valósítanak meg a gyártók. Ezek a 150×300 centiméteres faldekorációs elemek a nagyméretű fürdőszobákban helyezhetőek el, és lenyűgöző látványt nyújtanak. 

Mint látjuk, a cél a minél kellemesebb hangulat elérése, amelyre mostanában nagy szükségünk lehet. 

A csempe visszavág?         

Azért a csempe még mindig uralkodó marad, különösen a hagyományos megoldásokat előnyben részesítő magyar piacon. Persze meg kell újulni a termékportfóliónak. 

A fehér burkolat valószínűleg sosem fog kimenni a divatból, legfeljebb a vele kombináló színek, minták változnak. Ebbe a vonulatba tartoznak a márványburkolatok is, amelyeket a vastagabb pénztárcával rendelkező ügyfeleknek ajánlanak.

A márvány mellett utat tör magának a mészkő

Néhány éve robbant be a metrócsempe, és bár már kevesebb a „hájp” körülötte, de még mindig a trendbe tartozik. A halszálkaminta és a hexagonál ezekkel az elemekkel kidolgozva sok megújult fürdőtérben megjelenhet.

A fehér matt változata is divatos lesz, amelyhez a natúr színeket és anyagokat párosíthatjuk, így előállítva egy naturális környezetet. Az ilyen enteriőrből nem hiányozhatnak a párát kedvelő szobanövények sem. 

Igazán trendi lehet, ha a burkolatoknál az árnyalatokkal és a kontrasztokkal játszunk, sőt az sem lépi túl az ízlés határát, ha színes kavalkádot, vagy éppen egy sötét színvilágot teremtünk. Ez utóbbiak azért némileg az extravagancia sorába tartoznak. 

Egyéb megoldások a hangulat jegyében

Persze nemcsak a burkolóanyag és azok színei fogják meghatározni az évet, hanem az egyéb megoldások, amelyek a természet, a kényelem, az otthonosság oldaláról közelítik meg a kérdést.

A szobanövények tobzódása nagyban segítheti egyfajta Spa-hangulat kialakítását, amelyet vízálló ülőkékkel, dupla zuhanyrózsával és besétálós zuhanykabinnal látunk el. A fürdőszoba tehát nemcsak arra való, hogy megtisztítsuk magunkat, hanem az élvezetek egyik fontos központjává válik. 

Az ilyen fürdőszobában a világítás is központi szerepet kap, amely már túlmutat az alapvető tevékenységekhez rendelt megvilágításon. A trendi fürdőben fényerőszabályzós kapcsoló biztosítja a megfelelő fényerőt és tónust, amelyhez kreatív LED-világítás járul. A rafináltan elhelyezett LED-csíkok egészen páratlan hangulatvilágítást biztosíthatnak. 

Érdekes innováció az integrált tükör, amely forma és pozíció tekintetében egyedi kialakítást kap, így ez a speciális termék a megfelelő dizájnért is felelős. 

A szegőlécek és a lefolyók is megújulnak. A modern szegőlécek hézag- és szakadásmentesek, ezért tökéletesen zárnak, lerakásukat pedig a hajlíthatóságuk is megkönnyíti. 

A lefolyók legmodernebb típusa az úgynevezett kettő az egyben modell. Ezek öntisztító központi szifonnal rendelkeznek és teljes egészében elforgathatók. A technológia arra is alkalmas, hogy két anyag kombinációjából álljon össze a rendszer: lehet acél és üveg vagy acél és kerámia párosa is.   

Mint látható, a fő vonulat a színek, anyagok, minták összhangjának megteremtése. A törekvés egy olyan hangulaton van, amely csalogat és magába fogad. Jól látszik a törekvés arra, hogy a fürdőszoba valami többletet kapjon, s ne csupán a tisztálkodás egyszerű helyisége legyen, hanem az ellazulás, a meditáció és a felüdülés színtere is.    

A zuhanyozás hívei három fogalom köré szokták csoportosítani a döntésüket: gyorsaság, tisztaság és takarékosság. Kis fürdőszoba.

nyito-lefele-nyil-bibor