A nappali minden lakásnak a koronaékszere.

Lakásunk multifunkcionális helyisége – a nappali

A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A nappali minden lakásnak a koronaékszere.

Mitől multi a funkció?

A nappali minden lakásnak a koronaékszere. Ez a helyiség, amely tekintélyével és súlyával meghatározza a teljes épületbelsőt. A nappali az a közösségi tér, ahol csaknem minden tevékenységgel találkozhatunk a pihenéstől a házimunkákig. Ugyan több funkciót is betölt a nappali térben, de időben ezek a tevékenység szétválhatnak.   

 A nappali elsősorban a pihenés és kikapcsolódás színtere, ennek megfelelően egy impozáns ülőgarnitúra mindenféleképpen kötelező, s rendszerint itt helyezik el a televíziós vagy zenei szettet is. Ez a terület lehet gyermekeink játszótere, mivel a kisgyerekek szeretnek a felnőttek közelében játszani. Ez a terepe a vendéglátásnak, a társaság ebben a méretesebb helyiségben ültethető le. Aki nagy könyvmoly, az ide építteti a könyvespolcot, sőt, kialakíthat egy pompás olvasósarkot is. A másik sarok pedig egy mini iroda lehet akár, ahol valaki az otthoni munkáját tudja elvégezni. Akad olyan nappali is, amelyik az étkezőt fogadja be. A felsorolásból elég egyszerű a multi-funkcionalitást bizonyítani.    

Akad olyan nappali is, amelyik az étkezőt fogadja be. 

A kérdés adott: hogy lehet ennyi funkciót belesűríteni egyetlen térbe úgy, hogy stílusa is legyen, amely tükrözi az ott élők személyiségét?

A nappali berendezése – kötelező elemek és tippek

A többes használat miatt a nappali berendezése összetett, és nagy odafigyelést igénylő feladat. Először a fő színeket kell meghatározni: ezek alapja a járószinti burkolat, a falak színe, valamint a nyílászárók mérete, színe, formája. E területek színe és árnyalata jelenti majd az alapot, amelybe beleálmodjuk a központi elemet, az ülőgarnitúrát. 

Az ülőgarnitúra rendszerint egy kanapéból és fotelokból áll, de egységes egésszé a mellé rendelt tároló és úgynevezett lerakó bútorokkal formálódik. A tervezésnél ügyelni kell arra, hogy az elkülönített bútorcsoportokat jól meg lehessen közelíteni. A közlekedési útvonalak akkor megfelelőek, ha legalább 90-120 centiméter szélesek, ekkor tudunk kényelmesen közlekedni a helyiségben. A legtöbben a nappaliban centrális elhelyezkedést alkalmaznak, azaz a tér közepe üres, míg a falak mentén helyezkednek el a bútorok. Ez a világítás szempontjából is kényelmes megoldás, mert egy nagy fényerejű csillár be tudja világítani a teret. Ugyanakkor szükség lesz olyan sarkokra, ahol kisebb, elkülönülő fények mellett lehet tevékenykedni, ezért a fali és álló lámpáknak is helyet kell találni.         

A nappali bebútorozása

Arról már fentebb írtam, hogy a nappali el sem képzelhető egy kényelmes kanapé és fotel nélkül. A kanapé kiválasztásánál ne csak az esztétikai szempontokra koncentráljunk: úgy válasszuk ki, hogy alkalmas legyen a pihenésre, a munkára, a baráti beszélgetésekre, esetleg étkezésre is. 

A nappali el sem képzelhető egy kényelmes kanapé és fotel nélkül.

A nappaliban többen is megfordulhatnak ezért érdemes úgy berendezni, hogy néhány széket, fotelt könnyedén elmozdíthassunk, így átalakítva azt a teret, ahol a társaság összegyűlik. 

Egy méretesebb nappali esetében el tudjuk határolni azokat a területeket, ahol a különböző tevékenységek folynak. Ezt leginkább azokkal a bútorokkal tehetjük meg, amelyek az adott funkcióhoz lettek betelepítve. Ezek a bútorszigetek remekül elkülöníthetik a tv-nézést, a beszélgetést vagy olvasást. Nem feltétlenül szükséges a szimmetrikus elrendezés, azonban vizuálisan ellensúlyozni kell egy nagyobb méretű bútordarabot. Nagyméretű kanapé elhelyezése a térben jól kiegyensúlyozható két-három fotellel. 

A bútorszigetek kialakítása nemcsak a funkciók, hanem a látvány miatt is fontos. Sose álljanak bútorok egymagukban, mert azok a szeparáció és a magányosság érzetét keltik. A fotel mellé kerülhet például egy teázó vagy kávézó asztalka, és egy állólámpa is nagyon kellemes hangulatot adhat. A bútorok közti kapcsolatot legkönnyebben a szőnyegekkel teremthetjük meg, aki tehát szereti a szőnyeget, itt nagyon okosan összeláncolhatja vele az egyes területeket.    

A bútorszigetek kialakítása nemcsak a funkciók, hanem a látvány miatt is fontos.

A titok abban rejlik, hogy meg kell találnunk a nappali fókuszpontját. Ez lehet egy építészeti elem a térben, lehet egy szép kanapé, egy különleges fotel, vagy a kandalló, amely fölött egy festmény ékeskedik. A lényeg, hogy legyen a szobának egy olyan pontja, amelyen megakad a szem, és amely önmagában is kifejezi a stílusunkat.

Hogy tökéleteset tudjunk alkotni, ahhoz a horizontális nézőpont mellett vertikálisan is terveznünk kell. Ügyeljünk a bútorok magasságára, és az az alacsony ülőbútorok mellé kerüljön állólámpa vagy helyezzük magasabbra a tévét. A lényeg, hogy játszunk a térrel, hogy megteremtsük a harmóniát.   

Világítás és dekoráció

A világításra, nemcsak, mint fényforrásra kell gondolnunk, mert segítségével a tér optikai hangsúlyait is megteremthetjük, és dekorálhatunk vele. Ezért már a nappali tervezésénél a világítást is célszerű megtervezni. A világítóállásokat már a bebútorozás előtt tudni kell. 

A világításra, nemcsak, mint fényforrásra kell gondolnunk, mert segítségével a tér optikai hangsúlyait is megteremthetjük, és dekorálhatunk vele.

A lámpatestek és a hozzá tartozó szerelvények választása sem mellékes, hiszen bele kell simulnia az enteriőrbe, de még jobb, ha azt tovább tudjuk fokozni az ízléses darabokkal. A legjobb világítási megoldások rugalmasságot, a fény erősségének szabályozását és az energiatakarékosságot tartják szem előtt. Ehhez ma már minden technikai megoldás elérhető méghozzá energiatakarékos termékek formájában. A szoba meghittségét a jól eltalált világítás teremtheti meg. Ennek titka, hogy ez egyes tevékenységekhez (olvasás, tv-nézés, beszélgetés, stb.) helyi világításokat tudjunk kialakítani.  

Nappalink dekorálásának annyiféle lehetősége van, hogy azt érdemes lesz egy másik cikkben körül járni. A fő célok a fentiek alapján már világosak: nappalink legyen otthonos, kényelmes és harmóniájában is eredeti.

nyito-lefele-nyil-bibor

Gratulálunk, elolvasta a cikket. Ha tetszett, mutassa meg az ismerőseinek is!

biborhaz-kerjen-ajanlatot-vagy-ingyenes-visszahivast

Felújítást tervez? Esetleg építkezést? Talán már folyamatban vannak a munkálatok, de még nem talált megfelelő nyílászárókat? Válasszon egy Önt érdeklő termékcsoportot az alábbiakból, és máris egy lépéssel közelebb kerül a megoldáshoz.

  • Bíbor ház A kiválasztás után, nyomja meg az "Ez érdekel" gombot, és az adott termékcsoport weboldalára jut.

  • Csak 1x kattintson az érdekel gombra, majd várjon 10 másodpercet!

    nyito-lefele-nyil-bibor
Posted in Blog and tagged , , , , , .