Tartalomjegyzék
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[su_icon_text icon=”icon: clock-o” icon_size=”20″ class=”olvasasiido”]A cikk elolvasása: [est_time]
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[/su_icon_text]
Mint azt már sok olvasóm tudja, a tervezés a lelke mindennek, ami a lakásunkkal kapcsolatos dolgokat illeti, legyen az akár a teljes ingatlan, vagy csak a nappali árnyékolása. A konyha mellett talán a legprofibb tervezést a fürdőszoba követeli meg, mert egyszerre kell az igényeket, a méreteket összehangolni a gépészeti megoldásokkal, valamint a speciális lakberendezési praktikumokkal.
Alapvető fürdőszoba tervezési szempontok
A fürdőszoba esetében elsősorban a rendelkezésünkre álló tér jelenti az alapokat. A lakások esetében ez jórészt adott, mivel a víz- és csatornahálózat átszerelése egy másik helyiségbe sok esetben nem lehetséges, vagy túlságosan drága lenne. Ilyenkor azzal gazdálkodhatunk, amink van, tehát egy lakás vásárlásakor azonnal fel kell tudnunk mérni, hogy ez a helyiség elegendő lesz-e a család létszámát és igényét tekintve. Ha túl kicsi ez a helyiség, okosabb, ha másik ingatlant keresünk. Házak esetében már a tervezésnél be tudjuk kalkulálni a fürdőszobát használni fogók létszámát és fürdőzési szokásait, s úgy készülhet el a fürdőszoba, hogy abban minden beleférjen.
Napjainkra a fürdőszobával kapcsolatos szokások jelentősen megváltoztak, ezért ennek a helyiségnek is egyre nagyobb teret kell biztosítani, hogy elférjenek benne a kötelező dolgok mellett (mosdó, kis szekrény, kád és/vagy zuhanyzó) olyan spa és egyéb elemek, amelyek a relaxációt, a regenerálódást vagy kényelmet biztosítják. Mivel a természetes fénynek nagy jelentősége van, ezért érdemes ablakot, vagy üvegtéglás falat is tervezni a fürdőszobához.
Néhány gondolat a kötelező szaniterekről
A mosdó, kád, zuhanyzó, esetleg a WC a fürdőszoba kötelező tartozékának tekinthető. A hajdani egyen termékek kora rég lejárt, és óriási választékból szemezgethetünk. Egy korábbi cikkemben már összevetettem a kád és a zuhany közötti különbséget, mert bár mindkét termék a tisztálkodást hivatott elősegíteni, de mégis annyira más a megközelítésük, hogy vannak kifejezetten kád vagy zuhany pártiak. Kis helyiségben pártok ide vagy oda, valószínűleg a zuhany marad egyetlen praktikus megoldásnak, nagy területen viszont még döntenünk sem kell, lehet ez is, az is. Mostanában divatos lett dizájn kádat venni és a fürdőszoba közepén elhelyezni. Ehhez persze megfelelő térre van szükség, és egy ilyen megoldásnál a kádparavánt nem használhatjuk.
A mosdók esetében is lényeges szempont, hogy hányan fogják használni. Ha nagy a család létszáma, minimum ikermosdóban kell gondolkodnunk, hogy egyszerre két fő is tisztálkodni tudjon. A mosdó és környéke igazi kis szentély lehet, és annak is kell lennie, hisz itt kezdjük el és fejezzük be a napot. Nem mindegy tehát, hogyan van beépítve, mennyi holmit tudunk tárolni a környezetében, mint ahogy a sem, hogy milyen a megvilágítása.
A kiválasztást meghatározza a fürdőszoba stílusa, színvilága, a burkolat mintája és a többi berendezési tárgy (kád, zuhanykabin) formája. Akkor lesz egységes a helyiség képe, ha minden összecseng. Választhatunk hagyományos, úgynevezett saját lábon álló mosdót, amelynek lábazata eltünteti a szifont és a vezetékeket is. Az ilyen mosdót általában érdemes frekventált helyre tervezni, és esetleg kiemelni úgy, hogy köré más színű burkolatot tervezünk.
Manapság egyre divatosabbá válnak az úgynevezett teletetős mosdók, amelyek egybe vannak öntve a pulttal. Ez a megoldás, amellett, hogy elegáns, azért is lett népszerű, mert nagyon könnyű a mosdót tisztán tartani. A beépített mosdó teljesen belesimul a pultba. Formája és mérete lehetővé teszi, hogy akár egyenes pultba, akár sarokba be lehessen tervezni. Körülötte is és alatta is rengeteg tároló helyet lehet kialakítani.
A pultra épített mosdó bár tetszetős megoldás, de sajnos macerás a tisztítása, mivel a teljes mosdótestet is rendszeresen tisztítani kell. Van, aki visszanyúl a gyökerekhez, és a régies hangulatú, ám modern technikával felvértezett hátfalas mosdóra szavaz. A hátlapra szerelt fali csaptelep régi falikutak hangulatát idézi, de a mosdó és a köré tervezett bútor letisztult formája minimalista dizájnt hozhat otthonunkba.
Tárolók, szekrények, és ami ezeket körbeveszi
Ha valahol, akkor a fürdőszobában igazán fontos a szekrények és a tárolók szerepe. Elképesztően sok kisebb dobozzal rendelkező tárgy gyűlik fel a fürdőszobában kezdve a szappantól, a borotván át a különféle testápolókig és vegyszerekig. A szekrényeknek és tárolóknak ezért nagyon pontosan meg kell határozni a helyüket arra is ügyelve, hogy az oda benyúló jobb vagy balkezes-e. Ráadásul a családtagoknak külön-külön is meg teremteni azokat a tárolókat, ahol csak az ő egyedi dolgaik, kis titkaik vannak elhelyezve. Amennyiben kisméretű a fürdőszoba, úgy akár annak ajtajára is helyezzünk el akasztókat, ahol pl. a fésűk tárolására használható, füles tartókat el tudjuk helyezni.
Ne feledkezzünk meg a világításról és az optikai hatásokról sem. A mosdó fölötti tükör akkor az igazi, ha szélessége nagyjából megegyezik a mosdó szélességével, és nagyon jól megvilágított. A tükör, vagy tükrök szerepe nemcsak arra korlátozódik, hogy megnézzük magunkat benne reggelente, de okos elhelyezésükkel optikai tértágítást is elérhetünk a segítségükkel.
Amennyiben lehetőségünk van rá, a mosógépnek találjunk egy mosókonyhányi részt, hogy ne a fürdőszobából vegyen el területet. Ez azért is fontos lehet, mert a fürdőszobában, vagy fürdő-WC kombinációs helyiségben a tevékenységeket nem lehet kényelmesen megosztani. Végezetül – bár a téma kimeríthetetlen volta miatt koránt sem teljes a mai cikkem – egy hangulatjavító ötlet. Ne feledkezzünk meg a fürdőszobai növényekről sem! Ha csak tehetjük, helyezzünk el párakedvelő növényeket olyan sarkokban, ahol a fürdőzésünket nem akadályozzák, de látványuk feldobja az enteriőrt és hangulatunkat, valamint a keletkezett párát felszívva megakadályozza a helyiség penészedését is.