Nagyszüleink világa – csodadolgok a régi házban

A cikk elolvasása: 4 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[su_icon_text icon=”icon: clock-o” icon_size=”20″ class=”olvasasiido”]A cikk elolvasása: [est_time]

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)[/su_icon_text]

Még a szavak is megöregednek

Leült a lócára, a lábát a zsámolyra tette, és arra gondolt, mi lehet a sublótban? De amikor benézett az egysejtű ház lakóterébe, az almáriumot és az apácatükröt vette csak észre.

A fenti két mondat értelmezése nagyszüleinknek nem lenne probléma, viszont a mai kor gyermeke értetlenül állna a szöveg előtt, ha azt egy könyvben olvasná. Három embertöltő alatt sok olyan szavunk avult el vagy vált régiessé, amely korábban a mindennapokban volt használatos. 

Amikor vidékre megyünk, különösen a határon túlra, még manapság is hallhatunk ezekből a régi varázsszavakból. Ezekből gyűjtöttem egy csokorra valót, mellékelve – ahol tudtam – az adott szó eredetét.     

Lócától a zsámolyig – az ülőbútorok 

Kezdjük az ülőalkalmatoságokkal! Vidéken hallható még manapság is a lóca kifejezés. Nagyapám házában a konyhában volt egy padszerű, hosszúkás szék, ahová többen is leülhettek. Ez a lóca támlás volt, de sok példánya készült támla nélkül, melyeket hordozni is lehetett. Az ilyen lócákra ülnek ki az idős hölgyek a kapu elé egy kis bámészkodásra és tereferére. A lóca a lovacska szó régies változata, amely a ló és „ca” kicsinyítőképzőből született meg. 

Teljesen más társadalmi rétegben nyert szó szerint is polgárjogot a pamlag. Annyiban hasonlít a lócára, hogy ez is hosszúkás ülőbútor, viszont karfája van és gazdagon párnázott. Kényelmes bútordarab, amelyen olvasgatni ugyanúgy lehet, mint szunyókálni egy kicsit.  A pamlag a pamut szóból ered, amelyhez a „lag” főnévképző párosul. A pamlagok a polgári otthonok kényelmét biztosították.

A hokedli és a sámli szó sokaknak lehet ismerős, de valószínűleg e két külön ülőalkalmatosságot a többség „összemossa”. A hokedli támlátlan négylábú szék, olykor olyan ülőkével, ami fedélként is szolgál, amelybe szerszámokat vagy egyéb apróságokat lehet beletenni. Olyan szék tehát, amely tároló funkcióval is rendelkezik. Rendszerint a konyhában vagy a műhelyben helyezték el. Nevének eredete német, a Hocker, azaz ülőke szóból származik. 

A sámli egy nagyon alacsony, egyszerű ülőke. Jó hasznát lehet venni, amikor az ember a cipőt vesz fel-le a lábáról. Egy kis sarokban elfér, és amikor gyorsan le akarunk ülni egy rövid időre, a sámli is megteszi. Borsót pucolni is kényelmesebb sámlin ülve. A német Schamel (zsámoly) szóból ered a neve, ami azért érdekes, mert a zsámolyt mi magyarok egy másik bútordarabra értjük. 

A zsámoly olyan lábtartó, amely a széknél alacsonyabb, de rövidebb ideig tartó ücsörgésre is alkalmas lehet. A jobb zsámolyok párnázottak, hogy a lábszárnak kényelmes legyen rajta a pihentetés. Néha arra a célra is igénybe veszik, hogy egy magasabb polcot arra rálépve elérhessenek. A zsámoly manapság a nappalik ülőbútorainak része, a tévézés és olvasás kényelmessé tételét szolgálja.  

Mire is fekszünk le? 

A régi fekvőbútorok világában ugyancsak találkozhatunk rejtélyes darabokkal. Most lebbentsük fel ezekről a fátylat.

A dikó a szegényebb vidéki népek egyszerű, fekvésre szolgáló bútordarabja volt, manapság már inkább csak a skanzenekben vagy fent a havasokban találkozhatunk vele. Főleg gyékénnyel vagy szalmával tömték ki ezt a lócaszerű ágyat, és sok esetben a házon kívül, a tornácon vagy az istállóban helyezték el. 

Hasonlatosan az ülőbútorokhoz, az ágyaknál is megtalálhatjuk a nagypolgárit. Madame Récamier XVIII. századi szalonjában jelent meg a háttámlás, kárpitozott heverőszerű bútor, amelyet kinyitva széles ágyként is lehetett használni. Ez az ágy tekinthető a kanapé ősének. Nem véletlenül került be a nemesi élettérből a nagypolgári lakásokba, hiszen nagyon praktikus volt. Nappal is kényelmesen lehetett benne pihenni, de kihúzva alvásra is alkalmas volt. 

Modernebb kor találmánya a sezlon. Anyáink még manapság is használják ezt a kifejezést, elsősorban a nagyvárosokban. Ez egy magasított fejrészű díványféle, amely a fotelágynak az őse. Eredete német és francia: a heverőt németül Chaiselongue-nak nevezik, de a francia chaise longue, azaz lábtartós fotelből vagy ágyból alakult ki.

Hogy visszakanyarodjunk vidékre, megemlíthető még a nyoszolya, ami egy díszes, mennyezetes ágy. Ezt az ágyat vánkossal és dunyhával tornyozták fel és a tisztaszobában állt. Feltehetően az ómagyar noszoló, azaz heverő szóból alakult ki. A vánkos a vastagabb párnákat jelölte, míg a ciha erősebb vászonból készült párnatakarót jelentett. 

Szekrények ódon világa

 Az edények, könyvek vagy ruhák tárolására használt polcos szekrényt a városiak sokáig almáriumnak hívták. Micimackó pedig egyenesen abban tartotta a csupor mézet. Lányos háznál a kelengyét tartották benne. Az armarium latin szóból magyarosodott, ami fegyvertárat jelent. Ebből nem nehéz kilogikázni, hogy az első darabokat fegyverek tárolására használták. Ez az oka annak is, hogy az almárium kulcsra zárható szekrény. 

Vidéki rokona lehetne a sublót, amely több fiókot magába foglaló alacsony szekrényke. Nevét Németországból hozta: a Schublade ugyanis fiókot jelent. 

Jóval nagyobb és bonyolultabb régi bútordarab a kredenc, amelyet sokáig a konyhai tárolásra használtak. Ez olyan ebédlőszekrény, amelyet asztalszerű munkalappal vízszintesen két részre osztottak. A felső részében üvegezett polcokat helyeztek el, míg a másik szárnyában tartották az edényeket és az evőeszközöket, valamint terítőket. Már meg sem lepődünk azon, hogy a konyhaszekrény, pohárszék jelentéssel bíró német Kredenz főnévből honosodott meg nálunk. 

A kétajtós ruhásszekrényt vidéken nevezték el sifonérnek. Ebben a szekrényben a fehérneműt és az ágyneműt tárolták. Hangzásából könnyen kitalálható a francia eredet: a chiffonnier a fiókos szekrényt, ruhás ládát takarja. 

A kis szekrényeket kaszlinak is nevezték. Amit a hálószobában az ágy mellett tartottak, az pedig megkapta a teljes német nevét, azaz nah(ch)kasztlinak nevezte a polgári használója.         

Erőteljes német hatás

A német hatás rendkívül erőteljes volt a XIX. századi lakáskultúrára. A polcokat stelázsinak nevezték, a Stellge szó után, a függönyt firhangnak a Vorhang után, a tűzhelyet pedig sparheltnek a sparherd (takaréktűzhely) szó után. 

A sort még sokáig lehetne sorolni, de végezetül fejtsük meg a cikk elején megbúvó, és eddig nem kifejtett szavak a jelentését. Az egysejtű ház az olyan házat takarta, amely egyetlen nagy helyiségből állt, és a belső részeit osztották meg funkciók alapján. Az apácatükör különösen vidéken volt divatos, és azt a tükröt hívták így, amelynek az egyik felére valamilyen szentképet festettek.