A cikk elolvasása: 5 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Konyhai trendek: az ilyen fekete elemek karakteresebbé tudják tenni a világos tereket. Vízellátás.

Az éltető erőforrás

Manapság természetesnek tartjuk, hogy lakásunkban állandóan a rendelkezésünkre áll a folyó víz, és csak akkor döbbenünk rá, hogy milyen hatalmas vívmányról van szó, amikor valamilyen oknál fogva szünetel a vízellátás. 

Víz nélkül ezen a bolygón nem lenne lehetséges az élet, ezért a nap éltető ereje mellett ez a másik jelentős feltétele a létünknek. A víz olyan erőforrás, amelyért még modern korunkban is folytak háborúk, és sajnos valószínűleg a jövőben is fognak. Hogy a vizet meg kellene becsülnünk és sokkal jobban kellene vele bánunk, azt modern világunk számos krízise bizonyítja. A víz jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az az évezredes küzdelem, amit az ember a hozzáféréséért elkövetett. Érdemes tehát a víz és az ember kapcsolatát a korai időktől végigkövetni.   

Ókori vezetékek

Talán az ősi emberek számára volt a legegyszerűbb a vízhez jutás. Csak keresniük kellett egy folyót, tavat vagy bővizű patakot, és már le is lehetett táborozni a parton. A Föld édesvízkészlete akkoriban teljesen szennyezésmentes volt, és ivásra alkalmas. A jó vízlelőhelyeket már akkoriban is célszerű volt védelemmel ellátni ott, ahol kevés volt belőle. 

Az első nagyobb emberi települések is a folyók mentén épültek meg, és ahogy ezek a települések növekedni kezdtek, úgy növekedett meg a vízhez jutás problematikája is, mivel a folyó vizét valahogy el kellett juttatni a belső területek felé, nem beszélve róla, hogy a földeket is termékenyebbé lehetett tenni, ha rendelkezésre állt az öntözővíz. 

A földbe ásott csatornák rendszere növelte az ókorban Egyiptomot világhatalommá, és nemcsak a földeket öntözték a saduf (egy vízkiemelő szerkezet) és a csatornák rendszerével, de a fáraó palotájához is eljuttatták a vizet rézcsövekkel. A víz áramoltatásához elsősorban gravitációs csatornát használtak. 

Talán az ősi emberek számára volt a legegyszerűbb a vízellátás.

Vízvezetékeket szinte minden nagyobb ókori civilizáció használt Indiában ugyanúgy, mint az ókori Rómában. Persze a technológia némileg fejlődött és mindenütt más volt az erőforrás eloszlása. Az ókori Athén vízellátását például 18 vízvezetéken át oldották meg. Pergamonban a vártól 30 kilométerre lévő hegyi források vizét juttatták egy nyomómedencébe, és azt egy három kilométeres nyomóvezetéken juttatták fel a várhoz.  

A rómaiak voltak a legnagyobb csatornaépítők az ókorban. Minden városukat ellátták vízzel, amelyért a helyi lakosok csatornadíjat fizettek attól függően, hogy milyen átmérőjű vezetéken érkezett az ingatlanhoz a víz. A vizet ólomcsövek továbbították, mert akkoriban még nem volt ismeretes az ólom mérgező hatása. Sokkal egészségesebb csöveket használtak a keleti államok, amelyek égetett agyagból állították össze a csöveket. Ezek kúpos kiképzésűek voltak. A kúpos zárás tökéletesen megakadályozta a víz elszivárgását, ráadásul az elemeket nagyon könnyen lehetett cserélni. Egy gyengéje volt ennek a technikának, hogy a cserepek élettartama meg sem közelítette a fémcsövekét.        

A sötét középkor vízproblémái

A középkori Európa a vízellátás területén is meggyengült a Római Birodalomban tapasztaltakhoz képest. A kis királyságoknak egyszerűen nem volt forrásuk arra, hogy a hatalmas birodalmi vezetékhálózatot karbantartsák. A korai középkor a fúrt kutak világa volt még a nagyobb városokban is. A folyók mellé települt városok sem tudták sokáig élvezni annak vizét, mert ahogy a város növekedett, úgy romlott a folyó minősége. 

Ugyanakkor a vastag falakkal védett városok és a várak vízellátása stratégiai jelentőséggel bírt. Az a vár, amelyben szűkösek voltak a vízkészletek, hamar megadta magát egy támadás esetén, mivel az ostromlónak csak ki kellett várnia, míg a szomjúság felőrli a védők ellenállását. A várakat ráadásul általában valamilyen magaslatra építették, hogy a környéket be lehessen látni. A várakban található kutak ezért hihetetlenül mélyek voltak, és elsősorban a karszt vizet húzták fel a vödrök. Azok a várak voltak igazán erősek, amelyek a folyó mellé épültek, vagy közvetlen kapcsolatuk volt olyan patakokkal is, amelyeket csatornán keresztül be tudtak vezetni. 

A szennyvíz ugyanakkor hatalmas problémát jelentett minden város esetében. A szennyvíz elvezetésének a legfőbb módja az volt, hogy utak szélén vagy közepén árkot alakítottak ki, melyen keresztül az belefolyt a folyóba, vagy valamilyen nagyobb tárolóba. A városi levegő a mondás szerint szabaddá tette a polgárait, de cserébe folyamatos bűz terjengett a házak között, nem beszélve róla, hogy ez a helyzet a betegségek melegágya lett.       

Vízelvezetés - vízelvezető árok. Vízellátás.

Küzdelem a szennyezett víz ellen

Az érett középkor során a vízellátásra a gravitációs csatorna mellett felhasználták a közlekedő edény elvén működő nyomás alatti vezetéket, valamint az emberi, illetve állati erőt igénybe vevő szivattyút. A XVI-XVIII. század során a városok már oly mértékben szennyezték a környező folyókat, hogy azt még mosakodásra sem lehetett már felhasználni. 

Londonban már a XVI. század közepén mondogatták a lakosok, hogy a Temzének halálszaga van. Mindazonáltal csak a felvilágosodás korában kezdtek egyre komolyabban foglalkozni a vízgazdálkodás és a szennyvíz problematikájával. Az ipari forradalom során aztán a vízre egyre nagyobb igény lett. A gyárak rengeteg vizet használtak fel miközben lakossága már csaknem szomjazott. 

Mivel nem épültek ki jelentős csatornarendszerek és a víztisztására sem fordítottak gondot, hatalmas kolera- és tífuszjárványok törtek ki Európa szerte. Nem volt nehéz összekötni ezeket a járványokat a víz, pontosabban a szennyezett víz útjával. Azoknál a kutaknál is megjelentek a baktériumok, amelyek a szennyezett talajvizet hasznosították. 

Hamarosan kimutatta az orvostudomány is a kórokozókat a vízben, és ezután már nem lehetett tovább halogatni a csatornarendszerek kiépítését, amely természetes homokszűrőkön tisztította meg a vizet, másik ága pedig zagytározóba vezette a szennyezett részét, amelyet iszapolással semlegesítettek. Londonban ezt a folyamatot az úgynevezett 1858-as Nagy Büdösség sürgette meg, amikor a városban hónapokig terjengett a szörnyű szag nem kímélve meg a lordok orrát sem.      

A nagy csatornarendszerek tették lehetővé az úgynevezett angol vécék kialakítását is. A vízöblítéses vécék megjelenése a higiéniai forradalom jelentős vívmánya volt, hiszen addig emésztőgödrök ezreiben állt az emberi ürülék a városokban. 

A fali vécé alatt könnyebb takarítani.

Napjaink kihívása az ivóvíz megóvása

Ahogy a csatornarendszerek kiépültek és egyre hatékonyabb víztisztítási eljárások alakultak ki, úgy tűntek el a hatalmas járványok is, s ezzel egy teljesen új életminőség alakult ki a városokban, majd később a kisebb településeken is. A nagy központi csatornarendszerek mellett egyre-másra épültek a helyi vízgyűjtő-tároló és szennyvíztelepek. Ez a diverzifikáció a távoli kis településeket is bevonta a tiszta, iható vízhez való hozzáférők körébe. A fejlett országokban a XX. század során minden ország polgára hozzájutott az ivó- és a háztartási vízhez. 

Ez a nálunk is természetesnek vett adottság azonban sajnos nem mindenhol létezik. Nagyon sok, fejlődőnek vagy fejletlennek mondott térségben továbbra is nagy gondot jelent az iható vízhez való hozzáférés. 

Ez a probléma azonban a fejlett országokban újra felbukkanhat, mivel az ipari termelés miatt a Föld vízkészletei jól láthatóan kifogyóban vannak. Századunk egyik fontos kihívása már most is, hogy ezt a létfontosságú erőforrás megőrizzük utódaink számára, ezért a legmodernebb megoldások mellett vissza kell állítanunk tudatunkban a víz becsületét és okosan spórolni a felhasználásával. Amennyiben biztosítani tudjuk a víz természetes körforgását, úgy a jövőben is megoldott lesz a vízellátás minden család konyhájában és fürdőszobájában. 

A zuhanyozás hívei három fogalom köré szokták csoportosítani a döntésüket: gyorsaság, tisztaság és takarékosság. Kis fürdőszoba.

 

nyito-lefele-nyil-bibor