A kőburkolatok világa

Változatos kőburkolatok 

Amikor egy új házban vagy egy felújítandó lakásban a padló burkolásához érünk, választhatunk a hideg és meleg burkolatok közül. A hideg kőburkolatokat rendszerint a konyhába, fürdőszobába, a teraszra tervezzük, esetleg szóba jöhet még az étkező. A hidegburkolatok manapság már a nappaliban is tökéletesek lehetnek, különösen, ha padlófűtést szeretnénk kialakítani. 

A kő természetes anyag, így azzal sem okozunk magunknak fejtörést, hogy a burkolás során szennyezzük a környezetünket. A kőburkolatra általánosságban jellemző, hogy kemény és hideg, s nem mindegyik fajta vagy típus használható kültéren. Amikor idáig eljutunk, és a beszerzésen gondolkodunk kiderül, hogy nagyon sok fajta kőburkolat közül választhatunk, s ezeknek eltérnek a tulajdonságaik az anyaghasználat és az elkészítésükhöz használt technológiák miatt. Találkozhatunk a vásártérben gres lappal, metlachival, terrazzóval, ajánlhatják az eladók a cementlapokat, a pirogránitot vagy a terrakottát. Mielőtt döntenénk, meg kell ismerkednünk ezekkel az anyagokkal. Tegyük ezt most mi is!        

Agyag, hő és technológia

Kezdjük a terrakottával, mert arra korábban már egy egész cikket szántam. Ez a fajta burkolóanyag alacsony olvadáspontú, tiszta agyagból készül égetéssel. A kemencében 950-1050 fok körüli hőben készül el. A mediterrán vidékeken, valamint a mediterrán stílusú épületekhez előszeretettel használják. 

Ugyancsak agyagból készítik a pirogránitot. Ez azonban összetételénél fogva sokkal magasabb hővel készíthető, amiért elsősorban a samott a felelős. A samott is agyag, de nagyjából 42-45 százalék alumínium-oxidot és 50-54 százalék szilícium-oxidot tartalmaz. Ebből az agyagból készülnek a nagy hőnek is ellenálló samott téglák. A samottot általában porított állapotban adagolják a pirogránithoz. Az 1200 Celsius fokos kiégetésnek köszönhetően a fagyot kiválóan elviselő burkolóanyag készül. Napjainkban nem ez a legkeresettebb hidegburkoló, noha a múlt század elején a Zsolnay gyár által készített pirogránit csempék keresettek voltak Európa-szerte. 

Ugyancsak agyag az alapanyaga a majolikaféléknek. A majolikához mészszegény, márgás agyagot használnak fel, majd 900 fokon kiégetik. A hagyományos technológia szerint a majolika két égetési fázison megy keresztül. Az első égetési ütemben a máz és az agyag együtt hevül. Ezt követően a festő szénnel berajzolja a mintákat a csempére, majd a keretezett területet kifesti. Ezután következik a második égetés. Ez az eljárás megköveteli a nagy figyelmet és precizitást az égetéskor. A majolika nevét Mallorca szigetéről kapta, ahol ezt a kerámiát készítették egykor. A spanyol-mór építészetben alapvető volt, ezzel nemcsak burkoltak, hanem díszítettek is. Elsősorban növényi vagy geometrikus ábrákat festettek a csempékre.      

Agyagból készülnek a téglák is, amelyek inkább a falazásért felelősek, de rusztikus környezetben díszítőanyagként is megjelenhetnek. A tégláról részletesen olvashatunk egy cikkünkben. A gyártástechnológia lényege, hogy alagútkemencében 1200 fokon ég ki a méretre vágott agyag. A klinker téglát is bemutattuk már egy önálló írásban. Ez a téglák királya, amely magas minőségű agyagból, és egy sokkal hosszabb égetési időből válik nagyon strapabíróvá. A klinker tégla jól viseli az extrém környezeti hatásokat, miközben látványos építő- és burkolóelem is. 

Ahol a kaolin is szerephez jut      

A kínaiak sokáig őrizték a porcelán titkát, végül azonban kiderült, hogy a kaolin felelős a sima felületért és a megkapó, fehér színért. A kaolin a legfinomabb éghető agyag. Mivel törékeny, ezért a porcelánt sokáig nem használták burkolóanyagként. Kővel vegyítve azonban már felhasználható erre a célra is. Az úgynevezett kőporcelán a mai napig keresett termék, amely kaolinásványokból, kvarcból (azaz porított kavicsból) és földpátokból álló keverék. Ezt lapokban gyártják és a kőzetek eredeti mintája alapján alakítják ki. Alapszíne a fehér, és a mázat az alapanyaghoz hasonló színben és hígított alakban viszik fel a felületre, majd magas hőfokon kiégetik. 

A drága kerámia olcsóbb változata a fajansz. Ebben is található kaolin, de sokkal porózusabb. A fajanszot kétszer égetik, majd utána kerül rá a máz és a minta. A fajansz nem olyan ragyogóan fehér, mint a porcelán, vastagabb a fala, és kisebb a szilárdsága. A két anyagot egy ujjpöccintéssel is meg lehet különböztetni. A porcelán csengő hangot ad, míg a fajansz kongva, tompábban rezeg vissza. A fajanszot falburkoló csempeként, idomként és mosdók készítésére használják. 

A metlachi szárazon sajtolt, nagyon kemény porcelán lap. Nevét Metlach apátságáról kapta, ahol a mai napig is gyártják. Ma a Villeroy és Boch egyesüléséből létrejött óriásvállalat gyártja a legnagyobb tömegben, jellemzően 15×15 cm-es kiszerelésben. Hagyományos színe a tört fehér, a bordó és a fekete.  

Kerámia kőburkolatok

Etimológiája az ókori görögökig vezethető vissza, jelentése kiégetett. Hajdanán az agyagból és kaolinból kiégetett rideg és kemény tárgyakat nevezték kerámiának. Mára azonban a technológia fejlődésével bővült a jelentése. Minden olyan szervetlen, nemfémes, szilárd anyagot, amelyet magas hőfokon égetnek ki, kerámiának hívunk. Az anyagban lévő ásványi anyagok színező funkciót is ellátnak. 

A manapság piacvezetőnek mondható greslapok is kerámiák, amelyekből készítenek mázas és mázatlan változatokat. Összetevői között meghatározó az agyag és a homok, de megtalálható benne a kvarc, a földpát, amelyhez gránitőrleményt is adagolnak. Rendkívül kopásálló, műszaki paramétereiben felülmúlják a köveket és olcsóbb is ezeknél. Minden mintában és színben gyártható. Nem véletlen tehát a népszerűsége. 

Amikor a kő és a cement a főszereplő     

A terrazzót a hajdani márványbányák munkásai dolgozták ki. Ebből az olasz szóból alakult ki a terasz szavunk.  Ugyan már az ókori görögök is használták a márványőrleményt, de a kötőanyag még a mész volt, míg az olasz mesterek ezt már cementtel helyettesítették.

A terrazzo elkészítése nagyon kemény fizikai munka volt egykor. A homok és cement elegyét vasoxiddal vagy kőpúderrel keverték, és ebbe az alapba lettek a szemcsék (elsősorban márvány) belekeverve, szórva. A szemcséket egy tömörítő eszközzel beleverték a misungnak mondott alapba, miközben kövecskék lapjukkal felfelé fordultak. A megszáradt elemeket lesöpörték, és a kiálló érdes részeket lecsiszolták. Alapszínei a fehér és a szürke, de a színek a szemcsék színeitől terjedhetnek a sárgától a vörösig. Magyarországon a múlt század első évtizedeiben a terrazzo nagyon patinás burkolóanyag volt a bérpalotákban. 

Egyre népszerűbbé válnak a szép, tartós és olcsó cementlapok is. Alapanyaguk cement és a víz, de kerülnek bele a keménységért felelős kőőrlemények és a színekért felelős oxidok. Jellemzően három rétegből áll egy-egy lap, amelynek a kopórétegében helyezkedik el a színes, nemes kőőrlemény. Az elemeket sablonba öntik, és nagyjából hat héten át szárítják. Lerakása szakértelmet igényel, mivel misung ágyazatba kell fektetni, bár már vannak olyan típusok, amelyeket speciális ragasztóval is le lehet fektetni. 

A cementlapok különleges technikával is készülhetnek. Ilyen a rekeszöntéses cementlap, amelyet Székesfehérváron gyártanak. Ez szerkezetében magrészből és a kopó felületből áll. A végtermék egy nagyon kopásálló és magas nyomószilárdságú felület lesz. Érdekes és manapság a monokróm enteriőrben dizájnelemként alkalmazott látszóbeton burkolat. A cement a különböző darabokon a maga naturalisztikus voltában jelenik meg. Jobbára kézműves technológiával készítik, ezért a méret és a szín egyedinek mondható. Kiváló burkoló és díszítőelem lehet még ipari, loft vagy Bauhaus környezetben.

A kőburkolatoknak számtalan fajtája van, és az innováció során minden bizonnyal csak bővülni fog a számuk. Nekünk vásárlóknak ez egyszerre okoz örömet és fejfájást, mivel minden fajtának meg van a maga szerepe a tulajdonságain keresztül. Érdemes azonban utánajárni, hogy melyik lesz a legalkalmasabb otthonunk burkolására.