A cikk elolvasása: 5 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Hogy kerül a high-tech a lakberendezésbe?

Manapság sokat hallhatjuk, olvashatjuk azt az angol kifejezést, hogy high-tech, ami lefordítva csúcstechnológiát jelent. Talán jobb is lenne, ha a magyar változat terjedne el, de a legtöbben nagyjából be tudják azonosítani, hogy az angol szó alatt mit is kell érteni. 

Amikor a high-techet meghalljuk, elektronikai berendezések és használati tárgyak sora ugrik be: egy topligás mobiltelefon, egy univerzális kép- és hangélményt nyújtó nagyméretű televízió, de akár ide sorolhatjuk az űrtechnológiát is, ami valóban jelenlegi technológiai tudásunk csúcsát jelenti. 

A kérdés az, hogy mit keres ez a fogalom a lakberendezés világában? Egyáltalán hogyan tudunk stílust kapcsolni hozzá, és mi erre a stílusra a jellemző?   

Rajt az óriáscégek irodáiból

Az első high-technek mondott belső terek a multinacionális cégek impozáns irodaházaiban jelentek meg, elsősorban éppen olyan vállalatoknál, amelyek a modernitást képviselték, valamilyen magas technológiát állítottak elő vagy forgalmaztak. Az ilyen cégek arculatához egyfajta űrtechnikai hangulatra volt szükség, s ezt a jellegzetesen monokróm környezetbe ágyazott csillogó fém és műanyagvilág testesítette meg, ahol spotlámpák szórják a fényt. 

Ebből a környezetből nem hiányozhat egy lapostévé, amelyben folyamatosan, szalagszerűen futnak a vállalat reklámüzenetei. A háttérben pedig a mennyezetbe és a falba beépített hangszórókból valamilyen instrumentális, de modern zene fut. 

Azt gondolom, hogy manapság találkozunk ilyen környezettel a nagy plázákban, ha máshol nem is, de a mobilszolgáltatók irodáiban. Na de hogy kerül egy irodai stílus az otthonokba? Erre keressük a választ, és megismerkedünk a high-techhel a lakásban.   

Az első high-technek mondott belső terek a multinacionális cégek impozáns irodaházaiban jelentek meg

Színek és anyagok high-tech környezetben

A high-tech stílus a lakásokban némileg letisztultabb, otthonosabb formában jelenik meg, de azok bele se kezdjenek, akiknek az elektromos eszközei nem tartoznak a csúcskategóriába. Furcsa lenn egy öreg táskarádió egy technológiailag kimaxolt környezetben. 

Irodai formátumban a stílus élhetetlen környezetet jelentene a lakásban, ezért a tipikus vonásokat mindig fel kell oldani valami lágyabbal. A falaknál elsősorban a nyers tégla vagy a sima betonfal szokta a főszerepet játszani, de a semleges színeknek is juthat főszerep. Elsősorban a fehér, a szürke, a halvány sárga, esetleg a barna kerülhet a helyiségeket határoló falakra. A barna lágyabb változata máris oldja a monokróm hatást. 

Ugyanez a helyzet a padlóval. Alapvetően a márvány az elsődleges burkolóanyag, és ez kerülhet a padlóra is, de igazából a konyhában és a fürdőszobában lesz használatos. A fehéren csillogó anyag az egyébként is csillogó környezet meghatározó alapanyaga, ezért ez a stílus nem a kispénzűek számára alakult ki. 

A stílus anyaghasználata a fémre, az üvegre és a magas minőségű műanyagra alapoz. Ugyanakkor ebbe a hideg környezetbe mindenképpen kell valami természetes, ami feloldja a teljesen laboratóriumi hangulatot. Ilyen lehet egy bőrből készült ülőgarnitúra, de ennek feltétlenül jó minőségűnek kell lennie.

 

Az üveg térelválasztóként is szóba jöhet, nem csak a speciálisan kialakított dohányzóasztal esetében. A high-tech lakásban az üvegtéglából, leginkább annak színes változataiból lehet olyan térelválasztókat építeni, amelyek a nappalit és az étkezőt-konyhát különítik el. 

A fémnek, üvegnek, de még a műanyagnak is csillogónak kell lennie. A krómozott acélcső, a hasonló stílusú keretbe helyezett tükör, a fémgőz bevonatú műanyag meglehetősen futurisztikus hatást keltenek. Ezt a már-már sci-fi hangulatot oldhatjuk egy süppedős, élénkebb színű, de semmiképpen sem mintás szőnyeggel. Az absztrakt, nagyméretű minták megfelelnek ennek az enteriőrnek, de a virágmintás, fodros kiegészítőket el kell felejtenünk. 

A fekete-sárga színkombináció rettentő erős hatással bír.

Speciális bútorok              

A high-tech stílusnak a multifunkcionális bútorok felelnek meg. A vonalvezetésüknek pedig két iránya van. Választhatunk az egyenes élű, geometrikus formájú bútorokból – ez nemcsak a szekrényre, de az asztalra és az ülőgarnitúrákra is vonatkozik. Választhatjuk azonban a másik végletet is. Ilyenkor egészen futurisztikus, hajlított és gömbszerű formák jellemzik a berendezést. A fotel például lehet egy mennyezetről függő gömbfotel. Ebben az esetben a többi bútornak is hajlított ívekkel kell rendelkezniük. 

A bútoroknak is követni kell a csillogást. A lakkozott bútoroknak a high-tech enteriőrben kiemelt szerepük van. Fontos szempont, hogy az adott helyiségek nem lehetnek zsúfoltak, mert ez a stílus is minimalista vonásokkal rendelkezik. Érdekes módon egy-egy barokk vagy szecessziós bútordarab nagyon jól elfér ebben az űrvilágban, és otthonosabbá teszi az adott helyiséget. 

A high-tech lakásban nem találunk nyitott polcokat, mindent el kell rejteni, hogy a sík vagy homogén felületeket ne törje meg semmi. Mivel a stílus nem viseli el a legkisebb rendetlenséget sem, ezért a nyitott polcok látványa nem kívánatos.

High-tech - még a bútorok is világíthatnak, és nemcsak a nappaliban, de akár a szuper konyhai eszközökkel felszerelt konyában is.

Szabályok a textíliákra és a fényekre vonatkozólag

A high-tech hangulathoz a puhapihe plédek és egyéb bársonyos textíliák nem illenek. Igazából a selyem érzi otthon magát ebben a környezetben, esetleg a selyemszatén bevonatú mikrofiber anyagok. A textíliák kiszorulnak a fürdőszobába és a hálóba. A hálószobában is a selyem a meghatározó anyag.

A high-tech enteriőr nem lehet meg erős műfények nélkül. Természetesen a spot és a LED-lámpák illenek ebbe a milliőbe, de azokból nem lehet elég. Süllyesztett spot lámpák arzenálja kerülhet a mennyezetre, a rejtett sarkokba vagy a lakás azon pontjaira, ahová a hangsúlyt szeretnénk helyezni. Még a bútorok is világíthatnak, és nemcsak a nappaliban, de akár a szuper konyhai eszközökkel felszerelt konyában is. Kerülhet spot lámpa a munkapad, a mosogató fölé, de a bútorok szegélyét LED-csíkokkal is elláthatjuk. A fényeknek gyakorlatilag minden helyiségben hidegnek kell lenniük. A fények játékát még fokozhatjuk is színes spot és LED égők elhelyezésével. Az üvegtéglával kirakott térelválasztók esetében alulról adhatunk színes fényt. 

Kinek ajánlható a high-tech stílus?

Azt gondolom, hogy talán a legextrémebb stílust sikerült bemutatnom, s valószínűleg keveseknek a kedvence, s nem csak azért, mert sok pénzt kíván a kialakítása. A stílusnak az a futurisztikus spektruma, amely még a személyes emlékek kiakasztását sem kedveli ebben az enteriőrben nem nyújt valami otthonos környezetet. Elsősorban a gazdagabb és fiatal korosztálynál lehet időlegesen kedvelt a high-tech stílus, ahol gyakran jönnek össze nagy társaságok bulizni. 

Az érettebb korosztályba tartozók közül azokat érintheti meg a high-tech, aki szeretnének magabiztosságot és jómódót sugallni, s akik folyton a távoli jövőt fürkészik, valamint imádják a technika legújabb vívmányaival körülvenni magukat.

A házimozizás – mint annyi más – az Egyesült Államokból indult el, és sok technikai ugráson keresztül érkezett el a mai állapotokig.

nyito-lefele-nyil-bibor