Tartalomjegyzék
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)
Meghatározó keretek között mozogva
A fenntarthatóság és a természetes anyagok használatának prioritása már évek óta globális, meghatározó alapja a lakberendezési trendeknek. Valószínűleg ez a jövőben sem fog változni. Az egész életünk e köré a két meghatározó elem köré szerveződik. Nem meglepő tehát, ha meghatározzák az éves lakberendezési divatot is.
Persze a mozgástér ettől függetlenül még hatalmas, így számos lehetőség közül válogathatnak a dizájnerek, a nagy gyártók iparművészei. A papírra vagy számítógépre álmodott tervekből végül valóság lesz, és kiolvashatóvá válik, hogy milyen a 2023-as év konyhatrendje.
Radikálisan fejlődő konyhák
A konyhák világa évről évre fejlődik és változik. A fejlődés ráadásul radikális, hiszen egyre több okos megoldás költözik ebbe a helyiségbe, amely egyszerre egy főzőüzem és közösségi tér. A konyha szerepe az utóbbi évtizedekben felértékelődött, s ma már legalább olyan fontos a lakásban, mint a nappali.
Több ingatlanostól lehet hallani, hogy egy-egy lakásvásárlás vagy bérlés azért hiúsult meg, mert a fiatalasszonynak nem tetszett a konyha. Ez is azt mutatja, hogy a konyhának ma már presztízsértéke van az otthonokban. Ezért egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az éves konyhakiállítások iránt.
A gyártóknak ma már mindenkire egyformán figyelmet kell szentelniük, a nagy és a kis konyhákkal rendelkezőkre egyaránt. Érdekes az a folyamat is, hogy ami a kis konyhában beválik, a nagy konyhában is megjelenik. Ilyen elem például a többfunkciós tárolási módok kialakítása, amely ugyanolyan jól jön a nagyobb terek esetében.
Trendbe forduló színek
A színvilág minden évben döntő jelentőségű. Ugyanarról van szó, mint a ruhakollekciók esetén. A divatszíneknek persze nem mindegyike jön be, mivel a tervezőknek néha nagyon meglódul a fantáziájuk. Olykor azonban egyik-másik színösszeállítás betalál, és a következő évben is velünk marad, csak egy kicsit másképpen megkomponálva.
Ilyen szín a fekete. Ki gondolta volna, hogy ez a komor szín meghatározó szerephez juthat a konyhatrendben? Mára azonban elfogadottá vált, és az előttünk álló évben több árnyalatban is elérhető lesz, de a sztár a matt fekete. Ez a nyers szín természetesen kombinálható a fémes színekkel és árnyalatokkal. Kicsit olyan a hangulata, mint egy ipari stílusban berendezett konyháé. Ezt a feketét most a rozsdamentes acéllal kombinálják. Nagy divatja lett ugyanis az így megépített tűzhelynek és egyéb konyhai eszközöknek, de juthat ilyen borítás a konyhaszigetre vagy a munkapult oldallapjaira is.
Pár éve – valószínűleg a természetesség jegyében – előre tört a zöld. Minden évben érkezik belőle egy új árnyalat. Ezúttal az oliva zöld a nyerő, találkozhatunk vele bármelyik helyiségben. A nyers fabútorokkal, vagy a rézzel kombinálva egészen kellemes enteriőrt lehet kialakítani ezzel az árnyalattal. Érzékelhető egyfajta letisztultság, összeszedettség, amikor egy ilyen konyhába lépünk.
A vanília árnyalata is erőteljes hatással lesz az év konyháira. Kétségkívül kellemes a hatása, ráadásul számos színhez lehet illeszteni. Földszínekkel egészen természetes hangulatot teremthetünk. Üde, friss hangulatot árasztanak ezek megoldások. A vanília nemcsak a bútorokon, de a burkolatokon is megjelenhet, így adva több fényt a konyhának.
Szegmentáltan, de a konyhatrendbe tartoznak a vörös tónusú elemek is. Ezekben az a különleges, hogy megjelenhetnek a műmárványokban zárványszínként, a konyhabútorok szegélyein vagy a nagyobb falfelületen egy nedvességálló tapétán. A magenta általánosan lett a 2023-as esztendő divatszíne, a konyhában is találkozhatunk vele, de aligha lesz hosszútávú trend belőle.
Anyagok a kontraszt jegyében
A konyhában már korábban is a természetes anyagok játszották a főszerepet, s ez a 2023-as évre is igaz, azzal a különbséggel, hogy most ezeket az anyagokat, a követ és a fát kombinálják a fémmel, valamint az üveggel.
A zöldbe álmodott tömörfabútorok üveges polcai például csillogó fémszegéllyel egészülnek ki, és nagyon harmonikus lesz az összhatás. A matt fekete bútorok esetén szükség is van a fénylő felületekre, hiszen nélkülük kriptaszerűvé válna a hangulat. A tömörfa bútorok között megjelenhetnek a rozsdamentes acélból készült konyhagépek, de remekül belepasszol a környezetbe egy sejtelmes fényekkel ellátott vitrin, vagy tálalószekrény.
Az anyagoknál továbbra is kitüntetett helye van a márványnak, vagy a márványhatású egyéb anyagoknak. A nagyméretű burkolóanyagok – akárcsak a fürdőszobában – a konyhában is felbukkanhatnak. A márvány és kőminták a bútorokon is megjelenhetnek, elsősorban a konyhaszigeteken esetében, de a konyhafalakon is érvényesülhetnek.
A munkapultok is más ruhát öltenek 2023-ban. Korábban a monokróm típusok voltak divatosak, mára azonban a gazdagon erezett kőmintás felületek dominálnak. A kőszemcse minták is visszatértek a konyhatrendbe úgy, hogy a szemcsék évről évre nagyobbak lettek.
A fémek újra magas rangot kaptak a konyhában, különösen a rozsdamentes acél, de a réz, a bronz és az arany csillogása is tetten érhető a csaptelepeknél vagy a bútorok borításánál, fogantyúinál és a szegélyeknél.
Tűzhelyek
A tűzhelyek folyamatosan okosodnak, és egyre több funkció közül lehet választani. Aki igazi gourmet, annak akár szüksége is lehet a teljes funkciólistára. A tervezők más szempontokat is figyelembe vettek, így a színvilágot. Bár a rozsdamentes acél hódít, de egyre több színes típus bukkan fel a kínálatban, olyan is, amelynek kivitele a régi sparhertekre emlékeztet a frontvonalukat tekintve. Persze ez csak dizájnelem, és a tűzhely ettől még a legmodernebb technológiával, energiatakarékos megoldással van ellátva.
Érdekes megoldás köszön vissza a XIX. századból, ami inkább belsőépítészeti beavatkozást igényel. Ez pedig kályhafülkék megjelenése. A régi kályhákat azért helyezték egy süllyesztett falrészbe, hogy jobban őrizzék a meleget, és ne okozzanak tűzveszélyt. Ma egy ilyen fülke inkább dizájnelem, bár arra is jó, hogy a fülke falaira polcokat helyezzünk el. A kályhafülke leginkább a vintage stílusú konyhákban tűnik autentikus megoldásnak.
Fények és dekoráció
A természetes fények hatása és szerepe a lakberendezésben az utóbbi években nagyon felértékelődött. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a kiállítók sok olyan komplett konyhát mutattak be, amelyeket legalább két oldalról nagy üvegfelületek határolnak. A kertes házak tulajdonosai most a teraszra vagy a kertre néző helyiségből alakíthatnak ki ilyen fényben fürdő konyhát. Itt úgy sem folyik olyan tevékenység, amit a szomszédok ne láthatnának.
Az is köztudott, hogy a konyhabútorok szépségét a jó és különleges megvilágítás jelentősen megnöveli. Ennek megfelelően a konyha maga és a benne lévő bútorok is sokkal több fényt igényelnek. A konyhában a rejtett és aszimmetrikus fények elegyével találkozhatunk. A mennyezetre függesztett lámpák egyike-másika mélyebben lóg bele a térbe, megtörve a szimmetriát. A harmóniát ebben az esetben az egységes lámpakollekció teremti meg.
Mivel napjaink konyhájában egyszerre több funkciót is megtalálhatunk a főzéstől az étkezésig, ezért a fényekhez is rugalmasságra van szükség. Ezt a mozgatható, állítható és szépen dizájnolt falikarok teszik lehetővé.
A konyhában – ha csak nem egy minimalista stílusúról beszélünk – megjelennek különleges dekorációk. Lehet ez egy látványos szobanövény ugyanúgy, mint egy párát tűrő falitapéta vagy poszter. Arra is láthatunk példákat, hogy nagyobb szobor helyezkedik egy olyan sarokban, amelynek egyébként nincs más, hasznos funkciója.
Szolgáltatások egész tárháza
Elmondható, hogy napjaink konyhája már szolgáltatások egész tárházát nyújthatja. Az okos hűtőtől az olyan trükkös tárolókig, amelyek sok mindent elnyelnek, ugyanakkor a lehető legkisebbre összecsukhatóak. Ezek a tárolók magán a konyhabútoron vagy konyhaszigeten kerülnek kiképzésre.
Egyes konyhabútorokon már fogantyút sem találunk. A nyitás-zárást az úgynevezett push-to-open funkció biztosítja. Csak hozzá kell érnünk a kívánt fiókhoz, és az azonnal kinyílik. A technológia miatt, legfeljebb csak dizájnként jelenhetnek meg elemek a fiókokon.
Várhatóan egyre népszerűbb lesz a konyhatrendben multifunkcionális mosogató. Az adagolója olyan forró vizet is elő tud állítani, amely teafőzésre alkalmas. Ez kiválthatja a ma még különálló vízforralót. Készítenek olyan típust, amelyik szénsavas vizet tud előállítani. A plusz funkciókat egy beépített érintőpanelről érhetjük el. A kiállításon láthattunk olyan mosogatót, amelybe beépítettek egy mozgatható vágódeszkát vagy éppen egy mosószer adagolót is.
A jövő a multifunkcionális és okos megoldások felé mutat, miközben a konyhatrend, azaz a színek, anyagok és a dizájn összesége évről évre változik a divat forgószelében.